A jelzáloghitelek 45%-át hitelközvetítőknél veszik fel a magyar családok, nem véletlen tehát, hogy ezek a cégek most a lakáshitelezés hatalmas esésének a legnagyobb vesztesei. Már tavaly is csak 2%-kal nőtt a független hitelközvetítők jutalékbevétele Magyarországon (21,0 milliárd forintra), a Portfolio múlt heti Hitelezés 2023 konferenciáján azonban kiderült, hogyan alkalmazkodnak a hitelközvetítők az idén várható visszaeséshez.
Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a kecskeméti Bankmentor Kft.-nek, hogy jogosulatlanul pénzügyi szolgáltatás közvetítése tevékenységet végezzen. A társaság tevékenysége kapcsán a jegybank figyelmeztetést helyezett el az MNB honlapján.
Az MNB határozataiban tizenegy független pénzpiaci közvetítő tevékenységi engedélyét vonta vissza az elmúlt hetekben, mivel azok többszöri felhívás ellenére sem teljesítették – a piac biztonságos működése és a hatékony felügyelés szempontjából elengedhetetlen – rendszeres adatszolgáltatási kötelezettségüket.
Már megjelent az EU hivatalos lapjában az a közbeszerzési eljárás, amely mentén ki kell választani azt a Pénzügyi Közvetítőt, amely a közép-magyarországi térségben felálló új, 5,49 milliárdos Kockázati Tőkealap kezelését végzi majd, és a pályázat beadási határideje december 27-én lejár - hívja fel a figyelmet a hivatalos pályázati oldalon megjelent közlemény.
A pénzügyi fogyasztók biztonságát is erősíti, hogy júliustól - az eddig papíralapú helyett - csak elektronikus hatósági vizsgát tehetnek a jövő pénzügyi, biztosítási vagy tőkepiaci közvetítői. Szigorodtak a közvetítői képzésre, vizsgára való alkalmassági, s a képző szervekre vonatkozó feltételek. Utóbbi kapcsán az MNB 52 képző szerv képzési jogosultságát törölte - közölte a jegybank.
A 2014-2020-as EU-s költségvetési periódusban kiemelt figyelmet kap Magyarországon a gazdaságfejlesztés, a források mintegy 60%-a irányul ilyen célra. A vállalkozások növekedését, versenyképességük javulását leginkább támogató felhasználáshoz elengedhetetlen, hogy mind a hazai közvetítő intézményrendszer, mind a vállalkozói szféra felkészüljön a források hatékony közvetítésére és lehívására. Az egyre nagyobb részarányt képviselő visszatérítendő támogatások, más néven pénzügyi eszközök vállalkozásokhoz való eredményes eljuttatásában a korábbi tapasztalatok alapján fontos tényező a széleskörű hozzáférést biztosító közvetítői struktúra, valamint a hitelintézetek érdekeltté tétele, amelyek így akár összetett szolgáltatásokkal is eredményesebbé tehetik a források felhasználását.
Számos jel abba az irányba mutat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban, hogy egy tucatnyi gazdaságfejlesztési pályázat meghirdetése több hónappal csúszhat, és emiatt rövidesen át kell írni az egész évre megfogalmazott hivatalos menetrendet is.
Egyelőre vége a Viharhadtest bevetésének.
Azóta is tart a „hiba”.
Több ország sem hajolna meg Donald Trump előtt.
Egy hete semerre nem megy az árfolyam.
Utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött.
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?